Kora reggel van, ragyogóan szép őszi nap, és megint uton vagyok, hogy valami új és izgalmas tapasztalást éljek át. Uton vagyok, és a szívemben izgalmas várakozást ringatok. Vágyom az élményt mindig, amit az új, a meglepő, a váratlan adhat. Vágyom, és nyitott szemmel vagyok az újra, így észre is veszem azt, amire éppen szükségem van. A fejlődéshez elengedhetetlen ez a fajta nyitott és befogadó lélek. Van, akinek rá kell magát erre nevelni, nekem a zsigereimben van. Egyszerűen így születtem.

Az utam napfényes és Pátyra vezet, egy lovardába. Haladok előre, és közben halkan szól a kocsimban a jazz. Egy lovarda. Most csak ennyit tudok, és vidáman csengő, dallamos nevet: Bellandor. Később majd a hazauton már mindez a kellemes üresség megtelik és gazdagon beborít mindazzal, amit majd ez a különleges nap ad. Mert úgy érzem, hogy az lesz. Telítve leszek. Tudom, hogy valami nagyon jó, izgalmas, valami csodás élmény az, ami rám vár.

A program, amiben ma részt veszek, mint coach, mint író és mint nő, aki döntögeti a saját korlátait, lovas coaching névre hallgat. A tréninget egy számomra kedves barát és kolléga Szabó Zoltán és a lovarda tulajdonosa Halmai Anikó vezeti. Anikóról elöljáróban csak annyit, hogy azt hiszem, ő a lovak és emberek tündére. Vagy inkább az embereké és a lovaké vagy a lovas embereké. Mindegy is, mert tündér és kész. Ezt fontos volt leírnom, mielőtt beszámolok az élményről, amiben részem volt és hetekig dolgozott bennem.

Ahogy közeledem a lovarda felé, érzem, hogy árad felém valami édes, napsugaras energia. Ahogy befordulok a parkolóba, minden szempontból úgy érzem, megérkeztem. Itthon vagyok. Mert minden hely, amellyel azonosulni tud a lelkünk, kicsit otthonunkká lesz. Befogadó, tanító és biztonságos térré változik.

Nincs bennem félelem, pedig tudom, hogy egészen bizonyos, ma olyan mélységekbe utazom, ahol lesznek fájdalmak, könnyek és hallgatás. De lesz elmélkedés, tanítás, feloldozás és mosoly is.

Körbejárom a területet, hogy átmossa minden sejtem az itteni hangulat energiája, és közben azt érzem, itt minden simogat. Közben érkezik a program többi részvevője is. Mindenki mosolyog és kedves. Szeretve vagyok, szeretve vagyunk, és ez az érzés jó. A reggeli tea és kávé elfogyasztása után megkapjuk a napi programot, igényesen lefűzve egy füzetben. Ez fontos. Mert a belső szándéknak minden esetben kívülről is meg kell nyilvánulni, így lesz teljes az adás, odaadás, így érezhető a gondoskodás és a figyelem. Ahogyan belül, úgy kívül is. Miként a láthatatlanban, úgy a láthatóban is.

A programfüzet elején, amit kapunk, egy gondolat fogad Coco Chaneltől. Azonnal hozzám ér, és elkezdi kibontani elmém lótuszát, miközben Anikó és Zoltán mosolya, emelő energiája meg-megérint engem és minden részvevőt. Egyrészről van ebben a hangulatban valami nagyon emelkedett és ünnepi, másrészről racionális, tárgyilagos és praktikus érzés is. Mindkettőre szükség van itt. A józanság és a varázslat keveredik és ettől azt érzem biztonságban vagyok. 

„A magabiztos nő nem elmossa a férfi és nő közti különbségeket – hanem kiemeli azokat.”

/Coco Chanel/

Arra gondolok, hogy ez az üzenet a nap elején egész mást jelent még, mint a lovakkal való találkozás után, a nap végén. Mennyire vagyok magabiztos? Mások magabiztosnak látnak-e? Elmosom, elmaszatolom-e bármikor a különbséget, amitől olyan szédítően izgalmas minden férfi-nő kapcsolat vagy beleállok mindig és bátran kiemelem azt, ami eltérő, ami más. Bennem és benne. A férfiban, akit szeretek. Most. És korábban minden férfiban, akit szerettem. Egyáltalán, mit jelent kiemelni és mit jelent elmosni? Milyen attitűd van az egyik és milyen a másik mögött? És mi köze mindennek egy lovas foglalkozáshoz? Még csak sejtem.

A program és nap elindul. Feladatok jönnek egymás után, mint a csoport találkozása egy lóval, egy ember találkozása egy csoport lóval, találkozás ló és ember között, vezetni és vezetve lenni.

Nem sorolom, hiszen ez az írás nem azért született, hogy részletesen ismertesse a lovas élmény szeminárium minden részletét, hanem azért, hogy átadjon neked egy érzést, egy hangulatot, egy inspirációt, egy benyomást. Hogy megérezd, miért jó élményeken keresztül, lovakkal tanulni magadról valamit. Valamit, amihez ragaszkodsz régóta, amiról azt gondolod, hogy az erősséged, és azután jön egy ló, és mint valami elvarázsolt kastély tükrében felnagyítva megmutatja azt, aki valójában vagy.

Teret ad az érzéseidnek, hogyan éld át, azt, amit nem szeretnél megtapasztalni, hiszen már olyan szépen, évek, évtizedek rutinmunkájával gondosan elrejtetted. Mert fáj. És még mindig félsz a fájdalomtól, pedig mennyit tanultál már magadról, és még mindig húzod a roskadásig pakolt múltbéli szekered. És akkor jön a ló, akinek viselkedése sem társadalmilag, sem kulturálisan nem meghatározott, és megmutatja mennyire hiteles az az ember, aki ott, abban a pillanatban előtte áll. Nem érdekli sem a múltad, sem a jövőd. Csak a jelen, amelyben ott állsz vele együtt, és ő figyel téged. Várja, hogy bízni tudjon benned. Várja, hogy vezetője légy és érezze az erődet. Az igazit; az alázatosat, a tanulót, a békéset, a befogadót.

Erős, katartikus pillanat ez. Akinek nyitva a szíve és a lelke, és felkészült, hogy a felismerés, szembesítés után, bátran elengedje azt, ami már nem szolgálja őt. A ló a legkisebb ellentmondást is kíméletlenül leleplezi. Nem kegyelmez. Sem rutinnal, sem színjátékkal nem lehet őt megtéveszteni.

A csoda abban is megnyilvánul, hogy itt nincs rossz cselekvés, nem hibázhatsz, mert minden, amit épp teszel vagy nem teszel egy -egy gyakorlat közben, tanít és fejleszt téged. Csak ad, több leszel ettől a tudástól, és csak azt veszi el, amire már nincs szükséged, és minél jobban ragaszkodsz ahhoz a dologhoz, annál jobban fog fájni, amikor a ló megmutatja neked, hogy milyen vagy. Porrá zúzza az egot és alázatra, szeretetre váltja fel az erőszakot, tévedést és uralkodást.  A félelemnek nincs értelme, mert mindennek csak akkora súlya van, amekkorát te abban a pillanatban beletöltesz. Tőled válik nehézzé vagy épp könnyűvé minden.

A cél pedig nem más, mint az, hogy az ember minél többet megtudjon önmagáról, félelmeiről, rutinjairól, hitrendeszereiről, öröklött és felvett tulajdonságairól.

Montorffy Letti, Iró és coach 

Harvadtól Pátyig

Magyarország belépését az EU-ba számos történelmi esemény és igény indokolta. Az okok felsorolását most mellőzve csak egyetlen tényezőt emelek ki: a szabad munkaerővándorlás igényét. Belépésünk előtt a környező országokhoz - de elsősorban Romániához - hasonlóan számtalan ember szeretett volna nyugaton dolgozni, tanulni, ám ehhez hiányoztak azok az államközi egyezmények, amelyek a munkavállalást legálissá tették volna bárki számára is, mégpedig bürokratikus engedélyezési eljárások nélkül. Bár kvóták alapján dolgozhattak magyarok ezrei már korábban is Ausztriában, Németországban, stb., de nagyon sokan munkavállalási engedély nélkül tették ezt, kockáztatva a büntetőjogi következményeket is. Az EU-hoz (és EGT-hez) való csatlakozásunk után bürokáciamentessé vált a munkavállalói út bizonyos országokba (Egyesült Királyság, Írország, Svédország) de számos ország még évekig korlátozta hazánkkal szemben a szabad bevándorlást - legtovább pl. Hollandia, Ausztria -, félve, hogy munkaerőpiacát elárasztja az olcsóbb magyar munkaerő. Ezeket figyelembevéve viszont minden honfitársunk szabadon mérlegelhette, hogy alkalmas-e a külföldi munkavállalásra, megéri-e neki a magasabb fizetés, képes-e hosszútávon elviselni a kinti körülményeket, vállalja-e a megtűrt, és gyakran lenézett másodrangú ember szerepét? Számos fiatal honfitársunk dilemmázott, hogy intenzív tanulással elsajátítja a célzott ország nyelvét, nem az anyanyelvén, ráadásul idegen környezetben folytat tanulmányokat, majd munkát is vállal ott, vagy pedig tudását inkább hazahozza. Az új lehetőségek következtében sokan választották/választják a több fizetéssel kecsegtető külföldi munkát, mégha a hónap végén a lakhatási költségek miatt már nem is oly kedvező a pénzügyi mérleg, melyet súlyosbíthat a család, és a megszokott, szeretett hazai környezet nehezen viselhető hiánya is. A nagy számú külföldön dolgozó és tanuló honfitársunk nem ún. “klasszikus” migrásként, hanem a jobb boldogulás reményében, de legtöbben remélhetőleg a visszatérés tudatában mentek és mennek külföldre.

Az utóbbi időben, amikor a magyar gazdaság jelentős fejlődésnek indult, a hazai munka és tanulási lehetőségek kibővültek, elkezdődött egyfajta felzárkóztatás a bérek tekintetében is az EU-s átlaghoz, így egyre többen jöttek, jönnének haza, magukkal hozva tudást/tapasztalatot. Sokan döntöttek úgy, hogy nemzeti, családi, világnézeti identitásuk miatt is végül Magyarországon kívánják hasznosítani azon készségeket, amelyeket külföldön szereztek.

Ezekkel a gondolatokkal ültem le Janovicz Lizával, hogy magyarázatot kaphassak döntéséről, miszerint magyar és angol diplomával, harvardi posztgraduális tanulmányokkal és 3 idegen nyelv ismeretével, és számtalan külföldi ajánlattal a zsebében mégis úgy döntött, hogy Magyarországon fogja megvalósítani álmait. Belevág egy olyan projektbe, ami ma még Európában is újdonság.

Liza 7 éves korában került ki Franciaországba, ahová édesanyja férjhez ment. Kisgyermekként nagyon kötődött vállalkozószellemű anyai nagymamájához is, aki Lizába oltotta a nemzet, az anyaföld és a család szeretetét és tiszteletét. Ugyancsak nagy hatással volt rá anyai nagybátyja, aki folyamatos tanulásra és fejlődésre bíztatta. Liza gyakran látogatott Magyarországra is, s gimnáziumi évei alatt egy középiskolai évet az amerikai Buffaloban járt középiskolába, miközben Dr. Forgách Péter szemorvos és fáradhatatlan Felesége vendégszeretetét élvezte, melyért örökké hálás Nekik. Az utolsó gimnáziumi évet pedig a budapesti Francia Gimnáziumban végezte el. Eredménye alapján mindenhova felvették ahová jelentkezett (pl. francia-angol-magyar szak Sorbonne, Párizs), de ő a Pécsi Egyetem angol nyelvű klinikai pszichológia szakát választotta, mivel a visszajelzések - és saját önismerete alapján - ehhez kivételes érzéke és tehetsége volt (már gyermekkorától kezdve). 

Az egyetem mellett különböző munkákat vállalt a családja által alapított cégeknél. Tevékenysége szorosan kapcsolódott választott szakmájához, hiszen HR feladatokat is végzett. Időközben felvették az ELTE doktori iskolájába, majd elvégezte a Buckinghami egyetem HR mesterképzését, és további tanulmányokat folytatott a Harvard Egyetem HR képzésén, majd nemzetközi kapcsolatok szakán is. Mindezeknek köszönhetően a magyar és francia anyanyelvei mellett angolul felsőfokon beszél, spanyolul pedig alapfokon. 

Tanulmányai és munkái mellett gyermekkori álmának és kedvtelésének hódolt. Lovakkal foglalkozott, lovagolt és minél mélyebb és összetettebb ismereteket akart szerezni a lovak világáról. Nagy segítségére volt, hogy hosszú időt tölthetett el spanyol mesterek társaságában, a híres andalúz lovak világában, akik számára a ló elsősorban partner volt, és nem a lovaglás mint sport, hanem a lovakkal való együttműködés és kommunikáció képezte a velük való munka alapját, eközben lovasedzői és lovasterapeuta vizsgákat is tett.

Mindezek révén megismerhette a lovak kivételes szerepét a gyermekek és felnőttek pszichés eredetű betegségeinek kezelésében, és megtapasztalhatta az állatvilágban egyedülálló képességeiket olyan „gyógyíthatatlan” problémák megoldásában, amelyek ma már világszerte ráirányították a figyelmet a lovasterápiára. Pszichológus szupervizora Bagdy Emőke professzor asszony lett, a nemzetközileg is elismert szaktekintély.

Körülményei - beleértve saját jól végzett és eredményes munkáját a vállalkozások területén - lehetővé tették számára, hogy olyan saját lova legyen, akivel azonos hullámhoszzon van, rezgéseit, hangulatait, reakcióit tökéletesen ismeri, s amellyel így tökéletes harmóniában próbálhatta ki a számtalan stúdiumában szerzett tudását, s szerzett egyedülálló tapasztalatokat a közös munkájuk révén.

Számtalan fejvadász cég kereste meg, ő azonban kivárt. Várta azt a pillanatot, amikor már megérlelődött benne a végső elhatározás, a válasz a hogyan továbbra?

A pillanat akkor jött el, amikor lovának helyet keresve megismerkedett a pátyi Bellandor lovasközpontban folyó szakmai munkával, és a szemléletéhez közelálló körülményekkel. Párja gyermekkora óta szintén megszállottja a lovaknak, így hobbija a lovak lábanatómiájának helyes működése lett. Kitanulta a kovácsmesterséget, s ezzel “gyógyít”, miközben évfolyamelsőként végzi az ELTE jogi karát levelező tagozaton. Ő és Liza tehát úgy döntöttek, hogy szülőhazájuk az, ahol álmaikat meg fogják valósítani!

Mi volt az álom?

Olyan terápiás központot kialakítani, ahol a lovak segítő közreműködése ötvözhető a tanulmányai során megszerzett tudásával, s melyek segítségével az egyre gyakoribb pszichés betegségeket akár gyermeknél, akár felnőttnél gyógyítani lehet. Ezek a pszichés problémák - elidegenedés, magány, depresszió, fóbiák, játékfüggőség, stb. - a COVID lezárások alatt és miatt a gyermekeknél már-már “járványszerű” méreteket öltöttek. Azért tartja különlegesnek az említett - pszichológus és ló - együttesen gyógyító szerepének összevonását, mert az EU-s és magyarországi gyakorlatban is kiemelt feladatként szerepel a pszichés betegségek minél hatékonyabb terápiája. Liza a komplex tudása mellett más szakterületek szakembereinek - pl. gyógypedagógus - bevonásával kívánja kihasználni a lovakban rejlő kivételes adottságokat ott, ahol ez a hatékony terápiához szükséges. Ő is tudja, hogy a külföldi állásajánlatok lényegesen jobb anyagi lehetőséget biztosítanak, nagyobb támogatási összegek állnak rendelkezésre, sőt néhány országban a lovakhoz köthető terápia TB-támogatást is kap. Magyar gyökerei, a nemzet, a nép iránt érzett szeretete, családi kötődései és a sikerbe vetett reménye mégis hazahozta.

Ekként vezette tehát Lizát a tudásvágy és tapasztalatszerzés a Harvardig, majd gyökerei, és  jövőbe vetett hite pedig a Harvardtól “Pátyig”.

Kora reggel van, ragyogóan szép őszi nap, és megint uton vagyok, hogy valami új és izgalmas tapasztalást éljek át. Uton vagyok, és a szívemben izgalmas várakozást ringatok. Vágyom az élményt mindig, amit az új, a meglepő, a váratlan adhat. Vágyom, és nyitott szemmel vagyok az újra, így észre is veszem azt, amire éppen szükségem van. A fejlődéshez elengedhetetlen ez a fajta nyitott és befogadó lélek. Van, akinek rá kell magát erre nevelni, nekem a zsigereimben van. Egyszerűen így születtem.

Az utam napfényes és Pátyra vezet, egy lovardába. Haladok előre, és közben halkan szól a kocsimban a jazz. Egy lovarda. Most csak ennyit tudok, és vidáman csengő, dallamos nevet: Bellandor. Később majd a hazauton már mindez a kellemes üresség megtelik és gazdagon beborít mindazzal, amit majd ez a különleges nap ad. Mert úgy érzem, hogy az lesz. Telítve leszek. Tudom, hogy valami nagyon jó, izgalmas, valami csodás élmény az, ami rám vár.

A program, amiben ma részt veszek, mint coach, mint író és mint nő, aki döntögeti a saját korlátait, lovas coaching névre hallgat. A tréninget egy számomra kedves barát és kolléga Szabó Zoltán és a lovarda tulajdonosa Halmai Anikó vezeti. Anikóról elöljáróban csak annyit, hogy azt hiszem, ő a lovak és emberek tündére. Vagy inkább az embereké és a lovaké vagy a lovas embereké. Mindegy is, mert tündér és kész. Ezt fontos volt leírnom, mielőtt beszámolok az élményről, amiben részem volt és hetekig dolgozott bennem.

Ahogy közeledem a lovarda felé, érzem, hogy árad felém valami édes, napsugaras energia. Ahogy befordulok a parkolóba, minden szempontból úgy érzem, megérkeztem. Itthon vagyok. Mert minden hely, amellyel azonosulni tud a lelkünk, kicsit otthonunkká lesz. Befogadó, tanító és biztonságos térré változik.

Nincs bennem félelem, pedig tudom, hogy egészen bizonyos, ma olyan mélységekbe utazom, ahol lesznek fájdalmak, könnyek és hallgatás. De lesz elmélkedés, tanítás, feloldozás és mosoly is.

Körbejárom a területet, hogy átmossa minden sejtem az itteni hangulat energiája, és közben azt érzem, itt minden simogat. Közben érkezik a program többi részvevője is. Mindenki mosolyog és kedves. Szeretve vagyok, szeretve vagyunk, és ez az érzés jó. A reggeli tea és kávé elfogyasztása után megkapjuk a napi programot, igényesen lefűzve egy füzetben. Ez fontos. Mert a belső szándéknak minden esetben kívülről is meg kell nyilvánulni, így lesz teljes az adás, odaadás, így érezhető a gondoskodás és a figyelem. Ahogyan belül, úgy kívül is. Miként a láthatatlanban, úgy a láthatóban is.

A programfüzet elején, amit kapunk, egy gondolat fogad Coco Chaneltől. Azonnal hozzám ér, és elkezdi kibontani elmém lótuszát, miközben Anikó és Zoltán mosolya, emelő energiája meg-megérint engem és minden részvevőt. Egyrészről van ebben a hangulatban valami nagyon emelkedett és ünnepi, másrészről racionális, tárgyilagos és praktikus érzés is. Mindkettőre szükség van itt. A józanság és a varázslat keveredik és ettől azt érzem biztonságban vagyok. 

„A magabiztos nő nem elmossa a férfi és nő közti különbségeket – hanem kiemeli azokat.”

/Coco Chanel/

Arra gondolok, hogy ez az üzenet a nap elején egész mást jelent még, mint a lovakkal való találkozás után, a nap végén. Mennyire vagyok magabiztos? Mások magabiztosnak látnak-e? Elmosom, elmaszatolom-e bármikor a különbséget, amitől olyan szédítően izgalmas minden férfi-nő kapcsolat vagy beleállok mindig és bátran kiemelem azt, ami eltérő, ami más. Bennem és benne. A férfiban, akit szeretek. Most. És korábban minden férfiban, akit szerettem. Egyáltalán, mit jelent kiemelni és mit jelent elmosni? Milyen attitűd van az egyik és milyen a másik mögött? És mi köze mindennek egy lovas foglalkozáshoz? Még csak sejtem.

A program és nap elindul. Feladatok jönnek egymás után, mint a csoport találkozása egy lóval, egy ember találkozása egy csoport lóval, találkozás ló és ember között, vezetni és vezetve lenni.

Nem sorolom, hiszen ez az írás nem azért született, hogy részletesen ismertesse a lovas élmény szeminárium minden részletét, hanem azért, hogy átadjon neked egy érzést, egy hangulatot, egy inspirációt, egy benyomást. Hogy megérezd, miért jó élményeken keresztül, lovakkal tanulni magadról valamit. Valamit, amihez ragaszkodsz régóta, amiról azt gondolod, hogy az erősséged, és azután jön egy ló, és mint valami elvarázsolt kastély tükrében felnagyítva megmutatja azt, aki valójában vagy.

Teret ad az érzéseidnek, hogyan éld át, azt, amit nem szeretnél megtapasztalni, hiszen már olyan szépen, évek, évtizedek rutinmunkájával gondosan elrejtetted. Mert fáj. És még mindig félsz a fájdalomtól, pedig mennyit tanultál már magadról, és még mindig húzod a roskadásig pakolt múltbéli szekered. És akkor jön a ló, akinek viselkedése sem társadalmilag, sem kulturálisan nem meghatározott, és megmutatja mennyire hiteles az az ember, aki ott, abban a pillanatban előtte áll. Nem érdekli sem a múltad, sem a jövőd. Csak a jelen, amelyben ott állsz vele együtt, és ő figyel téged. Várja, hogy bízni tudjon benned. Várja, hogy vezetője légy és érezze az erődet. Az igazit; az alázatosat, a tanulót, a békéset, a befogadót.

Erős, katartikus pillanat ez. Akinek nyitva a szíve és a lelke, és felkészült, hogy a felismerés, szembesítés után, bátran elengedje azt, ami már nem szolgálja őt. A ló a legkisebb ellentmondást is kíméletlenül leleplezi. Nem kegyelmez. Sem rutinnal, sem színjátékkal nem lehet őt megtéveszteni.

A csoda abban is megnyilvánul, hogy itt nincs rossz cselekvés, nem hibázhatsz, mert minden, amit épp teszel vagy nem teszel egy -egy gyakorlat közben, tanít és fejleszt téged. Csak ad, több leszel ettől a tudástól, és csak azt veszi el, amire már nincs szükséged, és minél jobban ragaszkodsz ahhoz a dologhoz, annál jobban fog fájni, amikor a ló megmutatja neked, hogy milyen vagy. Porrá zúzza az egot és alázatra, szeretetre váltja fel az erőszakot, tévedést és uralkodást.  A félelemnek nincs értelme, mert mindennek csak akkora súlya van, amekkorát te abban a pillanatban beletöltesz. Tőled válik nehézzé vagy épp könnyűvé minden.

A cél pedig nem más, mint az, hogy az ember minél többet megtudjon önmagáról, félelmeiről, rutinjairól, hitrendeszereiről, öröklött és felvett tulajdonságairól.

Montorffy Letti, Iró és coach